Input
egy feléd nyitódó, szinte hangtalan mutatóujj,
alig érzed, kijelöl. kis optikai szobád, az arcod,
elsötétül kívül-belül. ha minden összeomlik,
a szemedben kezdődik el. míg átvonul arcodon
álmod éjjel, ezt a puha mosolyt vad vonások
lepik el, ha ilyenkor ébredsz. rakódj le
lépéseid alján. de ne pihenj a talpadban valahol.
a lépések pontatlanok, tehát használhatók
valamire. az ismert íróasztal, két kanárisárga szék
most elmarad. a tál poros ametiszt polcodon, elmarad.
a jégpáncélba dermedt levélfilter,
elmarad. a bivalyerős makadámút, elmarad.
elindulsz egy dilemmáért, ahol a völgy bekanyarodik
és a gyűjtőfogalmak kútja pezseg.
a kanyarodásban a belmagasság, ami foglyul ejt,
bezár, mert túl sok szó illik rá.
érzed fennsík és lejtő karamboljában ezt az
enyhén felkavaró őrlődést, ezt a szenilitást?
ezt a cérnahangot, a pólusok csatáját, ezt
a sok kozmetikumot, ezt a motozást, sőt viszketést
a bokrok csípőmozgásában, az etető körül
koncentrikus körökben lepergett fenyőmagokban,
a tarkó faláig lefutó hajban?
a patak pulzusszámában, ha meredekre ér,
lesmirglizi vonásait a part. s nem marad utána
hátra más, mint a loccsanás utáni
összesimulás bennfentesen, leheletfinoman.
hogy újra más orgánuma van,
időigényes, feszült csobogás, mely új kezdettel kínál.
kivárni a megfelelő hullámot, az hány érv?
egy évek óta ki nem szellőztetett fej, az mit néz?
ott folytatom, ahol ő kezdte el?
de ilyenkor még túl sok támpont kell –
Cukrová homola (105 m), Na Skale (630 m),
Krkavcie skaly (590 m), Turniansky hrad (350 m),
Bezvody (800 m), Hradisko vrch (770 m).
Output
átmegyek délután. gyere át, mondja.
nézd csak meg. megyek és megnézem, mondja.
megnézem újra.
ne mondd, mondja. induljunk, menjünk, mondja.
parancsmondatokkal él: induljunk, menjünk, lépjünk, mondja.
átmegyek a délután, mondja. utat vág magának a hangja.
szép hang, mondja, jól van jól, így mondja
és gondolja. sehogy sem tud eljutni oda.
most pihennünk kell, mondja.
ha kimegy oda, ködlámpával teszi, mondja.
a lámpa fénye ráhull körvonalaira.
ha mégis elindul, a patak területvédő énekeit hallja.
a holtterébe férkőzöm, gondolja és mondja.
átmegyek a délután, ködlámpával kimegyek rajta.
horoggal fogjam ki? horoggal?, kérdezi, horoggal, mondja.
horoggal fogom ki őket.
úgy van minden, mint régen, jól van jól, mondja.
de előbb egy palack vörösbort a halneveldébe borít, mondja.
mámorosodjanak, mondja.
de előbb egy palack tengervizet beleönt a tóba, Kiel partjainál
fogta ki, mint egy halat, mondja.
próbajárást végez ott addig is, mondja, lassan imbolyogva.
ha mégis elindul, hagyja kihűlni az avarban talált lépteket majd, mondja.
belelép a tetőváladékba. nézd csak meg, mondja.
megyek és megnézem, mondja. most pihennünk kell, mondja.
növésben megfáradt tárgyakra a fejét lehajtja.
a legszebb példányokat rejtette el oda, legalábbis mondja.
horoggal?, kérdezi, horoggal, mondja, horoggal fogom ki őket.
úgy látom megjött. csakugyan, mondja.
a hangját maga előtt tolja. aztán hangképzőszervét csitítja.
ha mégis elindul, a patak területvédő énekét hallja.
átmegyek délután. gyere át, mondja.
nézd csak meg. megyek és megnézem, mondja.
(Megjelent az Alföld 2019/5-ös számában.)
(Borítókép: spyridos.com)
Hozzászólások